Fél napos Denpasar városnéző és élmény program

Fél napos program

Start 12:00 – Vége 19:00

Ár: 85 Euro/fő

A NAP 1. PROGRAMJA:

Teknős rezervátum

A különleges rezervátum Bali legjobb teknősmentő és rehabilitációs központja. Megismerhetjük, hogyan védik a mára már igencsak megritkult teknős állományt. Igen komolyan veszik a sérült teknősök gyógyítását, láthatunk itt hiányzó végtagú teknőst, akit lelkiismeretes kezelést követően vissza tudnak engedni a természetbe. A tojáskeltető után a rendkívül kedves kis bébi teknősöket is megnézzük, majd szabadon engedhetjük a saját kezünkből ezeket! Nagyszerű és felemelő program, ahol te is tehetsz valamit a környezet megóvásáért!
Bébi teknőst örökbe lehet fogadni, melyről oklevelet állít ki a rezervátum.

A NAP 2. PROGRAMJA:

Bajra Sandhi emlékmű és múzeum

A monumentális emlékmű, amelyet a balinéz emberek háborújának szenteltek a holland gyarmati elnyomás ellen.
1981-ben kezdték építeni, majd 2013 került átadásra a 17 bejárati kapuval, a nyolc fő oszloppal és a 45 méteres magassággal rendelkező monumentális épület.
Rendkívül látványos, a balinézek történetét bemutató hely, amit mindenképp meg kell tekinteni!

A NAP 3. PROGRAMJA:

Batik műhely

Bali rendkívül híres kézművességéről, mely közül a batikolás a sok türelmet és készséget igényel. A Batik szó viaszos rajzot jelent, a technika több 1000 éves. A műhelyben bepillantást kapunk a hagyományos batikolás művészetébe.

A NAP 4. PROGRAMJA:

Badung Tradicionális piac látogatás

Badung Market Bali legnagyobb hagyományos piacának számít. Úgy látszik, soha nem alszik, naponta friss gyümölcsöket, zöldségeket és virágokat szállítanak a középhegységben és másutt tevékenykedő mezőgazdasági termelők beszállítóitól, és gyakran éjfél után is nyitva maradnak, ami éjszakai piacot teremt.
A piacon szövet termékeket, háztartás tárgyakat, konyhai eszközöket és a mezőgazdasági eszközöket is megtaláljuk, de természetesen enni is tudunk itt. Bár ehhez némi bátorság kell! Az árak általában sokkal olcsóbbak, mint Bali más piacain, de kötelező a kemény alku ami mindig hozzáfűz valamit a vásárlási élményhez.

A NAP 5. PROGRAMJA:

Kuta beach és shopping

Bali legismertebb bevásárló és szórakoztató negyede Kuta. A hely lenyűgöző.
És itt található a híres Kuta beach!
Számos márkás terméket vehetünk itt, aránylag jó áron, a legnehezebb dolog azonban kiválasztani melyik üzletbe menjünk be, annyi van ezekből!
A rengeteg és változatos étteremben jó ételeket szolgálnak fel, a kávézók és éjszakai szórakozóhelyek közül sem könnyű választani. Maga a beach egy zsufi hely, de sétálni szeretünk itt.
Természetesen érdemes megnézni.

A program tartalmazza:
– magyar asszisztencia
– hűtött üdítők
– WIFI
– ebéd
– belépők
– transzfer (szállodától szállodáig)

 

Az Online jelentkezés még nem kötelez semmire, csak informál bennünket a szándékról.

Kérjük add meg elérhetőségeidet, hogy szükség esetén a személyre szabott ajánlathoz hiányzó részleteket pontosítani tudjuk. Előzetes ajánlatunkat emailben fogjuk megküldeni.

Név (kötelező)

Telefonszám (kötelező)

Email cím (kötelező)

Tárgy

Utasok száma (kötelező)

Utasok száma (0-8 év közötti gyerek)

Program(ok) kezdete (kötelező)

Program(ok) vége (kötelező)

Hotel pontos címe, neve (kötelező)

Válassz fakultatív program csomagot, ha már tudod hova szeretnél jönni, ha nem hagyd üresen
 Bali Bronze (3 napos) Bali Silver (4 napos) Bali Gold (5 napos) Bali Zafir (6 napos) Bali Rubin (7 napos) Bali Diamond (8 napos)

Válassz fakultatív programot Balin, ha már tudod hova szeretnél jönni, ha nem hagyd üresen
 1 napos Kintamani Vulkán és Ubud Monkey Forest túra 1 napos Bakas elefántolás, orángután és Kusamba strand túra 1 napos Ulun Danu templom túra Papuan óriás rizsterasszal 1 napos kirándulás a tradicionális királyi városba Ubud-ba és környékére 1 napos Padang bay Kaland program barlangi vízeséssel és snorkelezéssel VIP 2 napos Kelet-Bali - tura Amed Mennyek Kapuja Virgin beach Tirta Gangga Tenganan/ 1 napos Kelet-Bali kirándulás - Tenganan, Pura Lempuyang, Tirta Gangga, Charly's csoki gyár, Candidasa Fél napos látogatás Bali dél-keleti részén Félnapos Nusa Dua túra – Vacsora Jimbaranban a tengerparton (önköltséges) Fél napos Tanah Lot templom túra tradícionális balinéz ebéddel Fél napos Denpasar városnéző és élmény program Hajós túra Lembongan és Ceningan sziget körül Baliról 1 napos Nyugat-Penida sziget felfedező túra Baliról Manta point, Broken beach, Crystal bayre hajóval Baliról Fél napos saras szórakozás elefántokkal 3 órás Bali delfin túra 2 órás Rafting túra Melukat – Balinéz lélektisztítási szertartás Exkluzív naplementés vacsora a tengerparton 4 napos Komodo sziget túra 2 napos Jáva-sziget program – Borobudur templom, Bromo vulkán 2 napos körút Balin és Menjangan sziget 4 napos Lembongan sziget túra Vietnam 5 éjszaka 3 napos Gili-szigetek túra Esküvő Születésnap, névnap Egyéb

Válassz fakultatív programot Lembonganon, ha már tudod hova szeretnél jönni, ha nem hagyd üresen
 2 órás hajós mangrove túra Lembonganon 4 órás hajós túra Lembongan és Ceningan sziget körül 4 órás autós vagy motoros sziget felfedező túra Lembonganon 4 órás hajós túra Manta point, Secret beach, Crystal bay 1 napos Kelet-Penida sziget felfedező túra 1 napos Nyugat-Penida sziget felfedező túra 4 napos utazás Lembonganra Baliról Búvárkodás, próbamerülés Egyéb

Válassz fakultatív programot Komodon, ha már tudod hova szeretnél jönni, ha nem hagyd üresen
 1 napos autós felfedező kirándulás Labuan Bajo környékén 1 napos hajós kirándulás Padar-szigetre, Komodó Nemzeti Parkba és a Pink Beachre Cunca Wulang vízesés és Melo village 4 napos utazás Komodóra Baliról Egyéb

Válassz fakultatív programot Vietnamban, ha már tudod hova szeretnél jönni, ha nem hagyd üresen
 1 napos Mekong Delta program 1 napos Vietnam múltja program 1 napos városnéző program Saigonban 5 napos Vietnami utazás Baliról Egyéb

Üzenet (pl. résztvevők létszáma, egyéb kérdések/kérések/megjegyzések)

A fakultatív programok minimum létszáma 2 fő.

A fakultatív programoknál transzfer felár (5 USD/program/fő) fizetendő Sanur területén kívüli felvételi pont (pick up) esetében.

Az árak tájékoztató jellegűek, a foglaló befizetése előtt bejelentés nélkül megváltoztathatók.
Foglalni 30% előleg befizetésével lehetséges.

Helyszinen történő jelentkezést fakultatív programokra szervezési okok miatt sajnos nem mindig tudunk elfogadni! Helyszini jelentkezéskor 15 usd/program/fő a felár.

A programok indulási és érkezési idejének, a megállók sorrendjének módosítására, adott esetben egyes programrészek megváltoztatására a helyi viszonyok miatt ritkán, de szükség lehet.

A 8 év alatti gyerekek 20% kedvezményt kapnak a programok díjából (kivéve 3 órás Delfin program).

Az aktuális árak és részletek miatt érdeklődj az alábbi telefonszámon vagy email címen.

Jelentkezni, érdeklődni az alábbi elérhetőségeinken lehet.

Email címünk:
ilovebalicenter@gmail.com

Telefonszámunk:
+36302617843
Ha van Viber, WhatsUpp alkalmazásod a +36302617843-es telefonszámot hívd be, így ingyen tudsz hívni vagy írni nekünk.
(Ne felejtsd el az idő eltolódást, itt 7 órával több van, mint otthon!)

egwegeg4z