Rólunk

Több országban is éltünk már, de Bali szigete annyira megragadott bennünket, hogy 2014 óta leginkább Bali élünk. Innen csillagtúra szerűen járunk Vietnamba, Thaiföldre, Borneóra, Jávára, Komodóra, Lembongan és Penida szigetre, sőt néha az Egyesült Államokba (Hawaii-t is beleértve), a Dominikai köztársaságba, Egyiptomba  is szervezünk körutakat.

Kis csoportoknak, sőt egyénre szabva szervezzük meg azokat a programokat, amelyek már oly sok embernek szereztek örömet és kikapcsolódást.

Az általunk szervezett programokat többszörösen ellenőriztük – beváltak, Személyesen ismerjük a területet és a helyieket.

Az egyéni, személyre szabott programokat is szívesen szervezünk, de jó előre kérjük, hogy értesíts bennünket hová és mennyien szeretnétek jönni.

A vendég igényeinek maximális figyelembevételével, az utazás minden részletére kiterjedve állítjuk össze az útitervet helyi partnereink segítségével.

Ismerjük a pici dolgokat ami kellemesebbé teszi a nyaralást, például: milyen napszakban, milyen vízállásnál, milyen széliránynál, stb…hová érdemes menni. Biztosan te is tudod, hogy ezek nagyon fontos dolgok.

A programot úgy állítjuk össze, hogy biztosan jól érezd magad, Szükség esetén rugalmasan alkalmazkodunk az igényekhez.

Jellemzően napi túrák szervezésével foglalkozunk, legyen az túrázás, hajókázás, snorkelezés, búvárkodás, kirándulások és városnézés vagy éppen esti vacsora a beachen.

Szükség esetén a szállás és repülőjegy foglalásban és a transzferben is szívesen segítünk.

Az utazásod során minden esetben vezetőt kapsz, aki megbízhatóan és személyesen felel vendégeink kényelméért, garantálja a megrendelt szolgáltatások minőségét, valamint segít a helyben felmerült egyéb igények kielégítésében és az esetleges problémák megoldásában.

Barátságos és képzett magyar vezető vár a helyszínen!

Reméljük Te is örömre és kikapcsolódásra lelsz velünk!

Az aktuális árak és részletek miatt érdeklődj az alábbi telefonszámon vagy email címen.

Jelentkezni, érdeklődni az alábbi elérhetőségeinken lehet.

Címünk:
I Love Bali Tour Center – Indonézia, Bali, Denpasar, Sanur beach, Jalan Danau Tamblingan 75.
I Love Bali Watersport Center – Indonézia, Lembongan sziget, Mangrove street

Email címünk:
ilovebalicenter@gmail.com

Facebook:
I Love Bali – Szeretem Balit

Telefonszámunk :
+36302617843
(Ha van viber alkalmazásod +36302617843-as telefonszámot hívd be, így ingyen tudsz hívni vagy írni nekünk. Ne felejtsd el az idő eltolódást, itt 7 órával több van, mint otthon!)

Útjaink szervezését a PT. Wisata Dunia Baru (KK Tour) utazási iroda képviseletében végezzük.

PT. Wisata Dunia Baru (KK Tour)
Jl Bypass Ngurah Rai No 67, Kedonganan, Kuta-Badung-Bali
contact@kk-tour.com
(0361)4725371
1417/TDUP/DPMPTSP/2019 Badung Regency

egwegeg4z